WWW.MAGNEMO.HU

Mi az akupunktúra?

Ha tudománytörténeti alapon közelítjük meg, akkor az akupunktúra az ősi kínai orvostudomány legjelentősebb diagnosztikus és terápiás rendszere. Azért mondjuk, hogy a legjelentősebb, mert a hagyományos kínai orvoslásnak más eljárásai is voltak és vannak ma is ezen kívül, ilyen pl. a gyógynövényekkel való gyógyítás. Maga az akupunktúra elnevezés-kínai nevén Tschen Zesiu-a tűszúrásos gyógymódnak nyugaton elfogadott neve, a latin acus (tű) és punctura (szúrás) szavakból származik. Az akupunktúra Kínában kb. 3000 éves múltra tekint vissza. Az akupunktúra időközben több távol-keleti országban, így Japánban is elterjedt, s a múlt század második felében Európában később pedig Amerikában is megismerték. Az 1960-as évek óta robbanásszerűen terjed az egész világon, mindenütt kiváltva az orvosok érdeklődését. De talán ennél is nagyobb a laikus közönség várakozása s vágyakozása arra, hogy az akupunktúrával megismerkedjék. Nagyon sokan vannak, akik az akupunktúrától remélik bajaik orvoslását, a legkülönbözőbb megszűnését. Ezért is indokolt, hogy a nagyközönség megfelelő, reális információ birtokába jusson, s legalább körvonalakban tájékozodjék.

Melyek az akupunktúra fő elemei?

Fővezetékek-Meridiánok

A hagyományos akupunktúra tanítása szerint az egész testet egy vezeték- (eredeti megfogalmazás szerint csatorna)- rendszer hálózza be.
Nyugaton e csatornákat meridiánoknak nevezték el. Az elképzelés szerint ezeknek a csatornáknak két rendszere van: az egyik, amely a mélyben húzódik, s az egyes szerveket köti össze egymással;a másik, a felületes, amely a bőrben és az izomzatban van, és a testfelületre vetítve hosszanti vonalként ábrázolható. A külső és belső vezetékek között számos összeköttetés található. Mindegyik belső szervhez (vagy szervrendszerhez) tartozik egy ún. fővezeték vagy csatorna, meridián. Ezekből összesen 12 pár van.
Az eredeti elmélet szerint a csatornákban kering az életenergia, a”Chi” vagy Qi, periodikusan szigorúan meghatározott sorrendben, meridiánról meridiánra (egyik szervből a másik szervbe).

A 12 pár meridián az energiaáramlás sorrendjében a következő:

  1. Tüdő
  2. Vastagbél
  3. Gyomor
  4. Lép-hasnyálmirigy
  5. Szív
  6. Vékonybél
  7. Húgyhólyag
  8. Vese
  9. Keringés-szex (vagy szívburok)
  10. Hármas melegítő
  11. Epehólyag
  12. Máj

 

FacebookIWIWTwitterJP-Bookmark